Érdekes, kimondottan aktuális film került a mozikba, ami egy olyan lehetséges jövőt fest a társadalmunknak, ami közelebb lehet, mint gondolnánk. A napjainkban játszódóaMItől félsz című sci-fi horror baljós képet fest arról a világról, ahol a mesterséges intelligencia leszakad az emberről, felülkerekedik rajta, egyszerre óvja, manipulálja, miközben igyekszik mindent megtanulni tőle, amit csak lehet.
Rögtön felmerül a kérdés, hogy miben új az alkotás, hiszen lényegében erről szól sokkal összetettebb és kibontottabb módon aTerminátor, a Mátrix és számos hasonlóan közismert alkotás története. Az aMItől félsz egy dologban üt el tőlük: megmutatja, hogy az egyszerűnek tűnő, mindennapi életet segítő technológia miként tudja pillanatok alatt átvenni a kontrollt, miközben nem is olyan biztos, hogy a folyamatosan fejlődő mesterséges intelligenciának szüksége van emberi hibára ahhoz, hogy öntudatra ébredjen, és veszélyforrássá váljon.
Egy lépcsőfokot látunk, ahol a jelenben szépen lassan átbillen a világ a mesterséges intelligencia kezébe, ráadásul nincs is szükség ehhez olyan látványos kitörésre, hogy egy T-800-as döntsön le házakat, vagy épp az emberek felperzseljék az eget. Mindezt egy egyszerű család hétköznapjaiba beépítve láthatjuk, némi jól ismert Blumhouse-effekttel megszórva pedig meg is születik egy olyan sci-fi horror, ami talán aktuálisabb, mint valaha.
Nem volt választás
A történet nem túl bonyolult, mindössze 86 perc alatt kibontakozik és lezárul. Curtis (John Cho) egy menő marketingcégnél dolgozik, és egy technológiai vállalattal akarnak közösen dolgozni. A cég be akarja vezetni új gyártmányát a piacra, amit AIA-nak neveznek. A mesterséges intelligencia messze piacvezető, a képességei minden más technológiát felülmúlnak. Hihetetlen sebességgel tanul, alkalmazkodik, miközben emberi viselkedésmintákat mutat, így közel kerülhet mindenkihez.
A cég Curtis családjának is ad egy ilyen gépet, a családapának pedig főnöke parancsa miatt nincs túl nagy beleszólása a dolgokba. Felesége, Meredith (Katherine Waterston) idegenkedik AIA-tól, így csak részleges hozzáférést enged az életükhöz a kezdetekben. Ennek ellenére az MI szinte pillanatok alatt belopja magát mindenki szívébe, a család támaszkodni kezd rá, majd szépen lassan különböző eszközöket felhasználva átveszi felettük az uralmat, legyen szó kedvességről, manipulációról vagy épp zsarolásról.
A rövid játékidő többet nem is tud megmutatni, de hihetetlen sebességgel bontja ki a sztorit,
így szinte hiányérzet nélkül vezeti végig a nézőt a filmen, nagyjából pár nap eseményeit bemutatva. Chris Weitz rendező, aki a forgatókönyvért is felelt, sikeresen elkerülte a legtöbb logikai buktatót, ami az ilyen típusú filmeknél előkerül. Azért marad néhány megválaszolatlan kérdés, de nagy gond nincs a sztori felépítésével.
Az alkotó, aki eleinte komédiákkal (Amerikai pite, Mennyé má!) vált ismertté, később átnyargalt a nagy hollywoodi filmek világába (Az arany iránytű, Alkonyat), az elmúlt időszakban erős lelki drámákon (A kertész) és komoly thrillereken (A végső hadművelet) dolgozott, most pedig a horror műfajában debütált.De nem tört bele a bicskája a műfajba (bár nem egy vérfa*gyasztó filmről beszélünk), amit az is jól mutat, hogy a produkciót nem más producerelte, mint a Blumhouse alapítója, Jason Blum.
Részlet az aMItől félsz című filmből
Fotó: intercom
A semlegességre alapoz
A film nem sorolható a vizuálisan úttörő alkotások közé, az operatőri munka sem kiemelkedő, de legalább nincsenek hibák. Javier Aguirresarobe tisztes munkát végzett a kamerák mögött, és Priscilla Nedd-Friendly, illetve Tim Alverson is helytálltak a vágóasztalnál. A zene is inkább aláfestő, mintsem különleges, így nagy valószínűséggel nem fogunk emlékezni Alex Weston betéteire.
Összességében az egész filmre ez a jellemző. Annyira érződik az erőteljes rendezői és produceri koncepció, hogy mindent középen tartottak, nehogy bármerre is eldőljön az alkotás, ami végeredményben egy kimondottan átlagos filmélményt nyújt, de leginkább a történet és annak aktualitása, illetve a színészek viszik el a művet a hátukon.
John Cho kicsit semleges, de mindent összevetve elfogadható alakítást hoz, míg Katherine Waterston hullámzik a kicsit túljátszott és az igazán szép pillanatok között. A gyerekszínészek is helytállnak, Lukita Maxwellnek pedig szintén jut pár szép momentum. Feltűnik még a vásznon Ashley Romans és David Dastmalchian is, akik csupán pár jelenetet kaptak, de azt remekül és hitelesen hozzák,
utóbbi pedig rengeteget hozzátesz a film fenyegető atmoszférájához, és kimagasló a gárdán belül is.
Mindent összevetve az aMItől félsz tisztán közvetíti azt, amit a rendező üzenni akar vele. Átjön a gondolat, a disztópikus jövőtől való félelem, miközben megmutatja, van-e egyáltalán alternatíva, és mi sodorhatja az embert a kiszolgáltatottságba. Számos morális kérdést vet fel, amikre válaszokat is ad (ahol létezik rendes válasz), így nem állíthatjuk, hogy végül hiányérzet marad anézőben.
Nem az évtized filmes alkotása, inkább egy olyan társadalmi probléma művészeti megközelítése, ami kiemelten aktuális. Bár a kifacsart eredménnyel feltehetően sok szakértő nem ért egyet, a filmbéli végkifejlet pedig még inkább elferdíti a dolgokat, ez is egyfajta interpretációja annak a mindennapi félelemnek, ami sokakat átjár a fékezhetetlen technológiai fejlődés miatt.
7/10
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!